Elkezdődött a farsangi időszak. Készült néhány vidám bohóc, ami az ablakainkat díszíti. Készültek a jelmezbálra szemüveg és maszk tervek, amik a héten fognak megvalósulni, színesedni.
2012. január 31., kedd
Színház, társasjáték, gofri, farsang
Rég született beszámoló, így most van bőven miről mesélni. Színházban voltunk az iskolás napköziseinkkel és szüleikkel. Nem mentünk messzire, itt helyben a gyönyörűséges új művészeti központban néztük meg a Gyömrő Színház előadásában a Padlást. Ezúton is köszönjük az élményt, azóta is sokat hallgatjuk a dalokat délutánonként.
Múlt héten egyik délután korán érkezetek a gyerekek, mert rövidített órák voltak az iskolában. Ilyenkor ráadásul a lecke is kevesebb, így alkalom nyílt egy különleges, jó hangulatú délutánra. Már régóta ígérgetem a gyerekeknek, hogy gofrit sütünk. Most jött el az ideje. Az egész épületben édes-vaníliás illat terjengett, mindenki a konyha környékén ólálkodott.
Amíg elkészült az uzsonna, több társasjátékot is elővettünk. Megtanítottuk gyerekkorunk egyik kedvenc játékát is, "ország-város...." Az ötödikeseink bizony döbbenten szembesültek vele, milyen hiányosak az ismereteik. Jókat nevettünk egy-egy megoldáson. Például állat-e a Jeti vagy a sárkány? Híres ember-e Shrek vagy Fiona?