Végre megoldódott, van a napköziben vonalas telefon és internet elérhetőség.
Elérhetőek vagyunk a 29/265-253 számon munkanapokon 8 és 17 óra között, ezen az időn kívül pedig üzenetet lehet hagyni.
Az internetnek köszönhetően az e-mail üzenetek is hamarabb eljutnak hozzám, mint eddig.
Azért is nagyon örülünk ennek a változásnak, mert a nagyobbak felkészülésében sokat segíthet a világháló, már többször jól jött volna, ha kutakodhatunk, keresgélhetünk.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépések. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. március 23., péntek
2011. szeptember 19., hétfő
Startra készen a Tappancs
Igen, végre eljött ez a nap is. Visszakerestem, majdnem napra pontosan 8 hónapja indult a blog, és emlékszem, pont egy éve a kisfiam és a dédikéje születésnapján (egy napon születtek) beszéltem először a családnak az ötletemről. És holnap tartjuk az első nyílt napot.
Kedvcsinálóként hoztam képeket. Még hiányzik egy-két apróság (díszítések, faliújság), de néhány nap és elkészülnek ezek is.

Tehát várunk mindenkit 19-én és 20-án ingyenes nyílt napunkon, ahol szülők és gyerekek együtt fedezhetik fel a Tappancsot.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)