A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rólunk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rólunk. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 16., csütörtök

Bagoly tanoda tudnivalók

Nyakunkon az új tanév, kicsit több mint két hét, és becsöngetnek. Ezzel egy időben a Bagoly tanodában is újra indul az élet. Az előző tanévhez képest lesz némi változás, de a lényeg ugyanaz: minden lecke elkészüljön,minden tanulni való a fejekbe varázsolódjon! Célunk, hogy mindez kellemes légkörben, jó hangulatban történjen.


Összegyűjtöttem az információkat, amire szükség lehet, ha valaki azt szeretné, hogy a gyermeke hozzánk járjon. Ha valami kimaradt vagy nem egyértelmű, elérhetőségeink bármelyikén szívesen adok felvilágosítást, az itteni információkat pedig folyamatosan frissítem az elkövetkező hetekben.

Kiket várunk?
Várunk minden általános iskolást a város bármely iskolájából, vagy egyeztetéssel akár a szomszédos településekről is.
Hol van a Bagoly tanoda?
Gyömrőn, a Táncsics M. u. 95-ben.
Milyen nyitva tartással működik?
A gyerekeket 12 órától várjuk.  A nyitva tartás 17 óráig tart, de ügyeletet biztosítunk, és a gyerekek felügyelettel maradnak amíg a szüleik értük nem jönnek, vagy egyedül hazamehetnek.
Hogy jutnak el a gyerekek  a tanodába?
Ez minden esetben a szülővel történő megállapodás része. A kisebbeket szüleik vagy valaki általuk megbízott felnőtt hozza, de igény esetén mi is elmegyünk értük az iskolába. A nagyobbak egyedül érkeznek. Más településen iskolába járó gyerekek esetén egyedi megállapodás történik.
Minden nap kell jönni?
Nem, lehet csak heti néhány napon jönni, de ebben az esetben nem tudunk felelősséget vállalni a nem nálunk töltött délután leckéjéért, tanulnivalójáért. Természetesen igyekszünk pótolni az esetleges elmaradásokat.
Hogyan telnek a délutánok?
Érkezés után lehetőség van kis pihenésre, játékra (lehetőleg kint az udvaron), megbeszéljük mi történt az iskolában. Az iskolai menzán nem mindig laknak jól a gyerekek, ezért gyümölcs, kis rágcsálnivaló mindig akad a konyhában. A tanulás kezdetekor átnézzük és megbeszéljük mit és hogyan kell tanulni, milyen sorrendben érdemes megcsinálni a feladatokat. Célunk, hogy a gyerekek megtanuljanak önállóan tanulni. Ellenőrzünk, átnézünk minden elkészült feladatot, a hibákat közösen javítjuk. A szóbeli tanulnivalót megbeszéljük, kikérdezzük, ilyenkor mindig visszakérdezünk az előző 1-2 leckébe is.   Ha szükséges, egyénileg vagy közösen gyakorlunk. Tanulás után könyvek, játékok, kreatív eszközök várják a gyerekeket. Minden délután bőséges, egészséges uzsonnát adunk.
Lehet jönni alkalmanként 1-1 délutánt is?
Igen, ha van szabad férőhely. Ebben az esetben legkésőbb előző nap 16 óráig telefonos egyeztetés szükséges!
Van lehetőség az iskolai napközi után gyerekfelügyeletre is?
Igen, de csak kizárólag a tanulási idő és uzsonna után, 15:30-tól. Előzetes megbeszélés szükséges, ha igény van rá, külön díj ellenében (350Ft/alk) elhozzuk az iskolából gyermekét.
Mindez mennyibe kerül?
Áraink nem változtak, az itt közölt árakat 2012.12.31-ig garantáljuk.
Beíratott napok száma
Bagoly tanoda
havi díja
5 nap / hét
30.000 Ft
4 nap / hét
25.200 Ft
3 nap / hét
19.800 Ft
2 nap / hét
13.800 Ft

A szabad férőhelyeken alkalmi jelleggel fogadott gyerekek díja (előzetes telefonos egyeztetés szükséges):
Fél nap délután
Óradíj
1.900 Ft
350 Ft/  30 perc

Nyitvatartási időn túli ügyelet díja 200Ft/30perc/fő
Testvéreknek 5% kedvezmény a fenti árakból.


2012. június 20., szerda

Itt a nyár...

 ...vele együtt a kánikula is megérkezett. Mi mégis jól érezzük magunkat. No nem medencés pancsolás, vagy hasonló az oka, de lesz itt még nagy vizezés is! Egyszerűen a 100 éves épület belül őrzi a hűvöset, a teraszunkra csak reggel és kora délelőtt tűz be a nap, az udvar első részén pedig a sok fa egész nap árnyékot nyújt. Ha csak tehetjük, kint vagyunk a gyerekekkel.




Kedvenc helyünk a nagy melegben és esős időben is a megújult, megszépült terasz. 






Itt történnek a kisebb étkezések, néha az ebéd is :) 



hoztunk ki szőnyeget ahol lehet játszani, 

kis asztalt rajzolgatni, 




lehet itt kuglizni, hintalovazni, és néha még labdázni is szabad :) 



Mindenki kedvenc helye a nyugágy, ahol a kisebbek és a nagyobbak is szívesen pihennek, olvasgatnak.


 A homokozó árnyas helyre került, így egyetlen manó sem éghet le várépítés, homoksüti sütés közben. A mászóka és csúszda mellé napernyő fog kerülni. A fák alatt kapott helyet a legújabb kedvenc, a hinta kicsiknek és nagyobbaknak is.
Természetesen a nagyfiúknak maradt hely focizni, a napokban ezt a területet labdafogó hálóval választjuk majd le.

A természet megfigyelése, védelme szívügyünk. Egész télen etettük a nagy fenyőn és a szomszéd udvarban fészkelő rigókat, most itatót tettünk ki nekik. Nagyon barátságosak, egészen közel tudunk menni hozzájuk, amikor a földön gilisztát, bogarakat keresnek. Kora tavasszal a gyöngyvirág, az orgona és a birs virágzását figyeltük, rajzoltunk és ragasztottunk is orgonát anyák napjára.

Most a ház előtt nyíló rózsákat csodáljuk, a picúrok kíváncsian "illatolják" és nagy örömmel szednek virágot anyának.

Ha mégis beszorulunk az épületbe, a kisebbeket a megszépült mesesarok néhány új lányos játék és mesekönyv várja. A nagyobbak kedvence az évbúcsúztató óta a darts, ők is kaptak új játékokat, és az eddig tanulásra használt asztalokból "bunkit" építhettek, ami hol repülő és autó bázis, hol lakhely, hol csak jó elbújni ide pihenni. 


 Aki úgy gondolja szeretne elbújni a nagy meleg elől, kipróbálni újdonságainkat, azt szeretettel várjuk napközis táborunkba.

2012. június 11., hétfő

Szombat délutáni party

Néhányan megkerestek, hogy szülinapi, névnapi partyt szeretnének nálunk tartani óvodás, iskolás gyerekeknek. Természetesen nem mondtam nemet, és örülök, hogy megrendeztük az első bulikat.







Szombat délután 10-12 gyerkőccel 3 óra jókedv, játék,















kis kézműves foglalkozás, hogy mindenki valamilyen emléket vihessen haza,


















és persze az elmaradhatatlan köszöntés és tortázás.















A bulin rengeteg fénykép készül (volt, amikor 400-nál több), amiket válogatás után az ünnepelt egy CD-n kap meg. Örülök, hogy van, aki egy korábbi bulin vendégként olyan jól érezte magát, hogy ide hívta meg a barátait ünnepelni.

 




Természetesen mindenkinek szívesen szervezünk hasonló programot jó időben a teraszon és az udvaron, rossz időben bent rendezzük át a Bagoly tanodát. Ha valaki kedvet kap, telefonon keressen meg a részleteket megbeszélni.

2012. május 2., szerda

Friss képek

Frissítettem az oldalt futó albumok képeit. Utoljára tavaly év végén tettem ilyet, érdemes nézegetni mindhárom vetítést az oldalsávban, újabb 4 hónap válogatott képei kerültek fel. Aki a látottak alapján kedvet érez arra, hogy személyesen is megismerjen minket, azt egy előzetes telefonos egyeztetés után sok szeretettel várjuk. Lehetőség van néhány próbanap eltöltésére is a Tappancsban napköziben vagy a Bagoly tanodában, vagy a nyári szünetben velünk táborozhat bárki. Ez utóbbi részletei itt olvashatók.

2012. március 23., péntek

új elérhetőség

Végre megoldódott, van a napköziben vonalas telefon és internet elérhetőség.
Elérhetőek vagyunk a 29/265-253 számon munkanapokon 8 és 17 óra között, ezen az időn kívül pedig üzenetet lehet hagyni.
Az internetnek köszönhetően az e-mail üzenetek is hamarabb eljutnak hozzám, mint eddig.

Azért is nagyon örülünk ennek a változásnak, mert a nagyobbak felkészülésében sokat segíthet a világháló, már többször jól jött volna, ha kutakodhatunk, keresgélhetünk.

Az élet nem állt meg...

sem a tanodában, sem a Tappancs napköziben, csak mostanában nem nagyon maradt erőm és energiám itt beszámolni a mindennapjainkról. Ígérem, megpróbálok beszámolni mindenről. Még tartozom a segítőim bemutatásával, nem meséltem az új lehetőségről amit a szülőknek kínálunk, és a nyárra szóló terveinkről.Aki a közeljövőben visszalátogat, mindezekről olvashat.

2011. november 6., vasárnap

Tappancs napközi kérdések-válaszok újra


A napközi milyen nyitva tartással üzemel?

Nyitva tartás hétköznapokon 7:30 - 17:30, ami a szülői igényeket figyelembe véve változhat.

Igény esetén nyitva tartási időn kívül külön díjért ügyeletet biztosítunk a korán induló, vagy későn érkező szülők gyermekeinek.

Helyileg hol van a családi napközi?
A Táncsics u. 95-ben lehet minket megtalálni  a Rákóczi u. sarkán) 

Kik fognak vigyázni a gyerekekre?
Orsi néni és Maja néni.  Bemutatkozásunk a blogon megtalálható.

Mennyi lesz a térítési díj?
 A díj változik annak függvényében, hogy mennyi időt tölt el a kisgyermek a családi napköziben. A térítési díj  40.000Ft abban az esetben, ha gyermek a hónap minden napján, egész nap nálunk van. 

Mit tartalmaz  díj?
A díj tartalmazza a gyerekek egész napos felügyeletét és szakszerű ellátását a napirend szerint, a gyerekek igényeihez igazodva, különböző napi foglalkozásokat a hetirend szerint. Alkalmanként külön programokat, amikről a faliújságon és az oldalunkon értesítjük  a szülőket.

Napi négyszeri egészséges, változatos étkezést sok friss gyümölccsel, zöldséggel.
Az ebédet hozatjuk a Junior péteri konyhájáról. Ha igény van rá, tej és liszt érzékeny gyerekeknek is tudnak ebédet biztosítani.
A kisebb étkezésekre magunk készítjük frissen az ennivalót. 
Egész nap megfelelő mennyiségű és minőségű innivalót biztosítunk.
Mi biztosítjuk és mossuk az ágyneműt és a törölközőt. Biztosítjuk a tisztasági felszerelést (szappan, fogkrém, WC papír, papírzsebkendő, szalvéta), a rajz és kézműves eszközöket és anyagokat (ceruzák, zsírkréta, festék, színes papír, ragasztó, gyurma...)
Csupán váltóruhát, váltócipőt, fogkefét kérünk. A még pelenkás manóknak kérünk pelenkát, popsitörlőt és popsikenőcsöt, amit névvel megjelölünk, így mindenkinél az otthon megszokottat és jól beváltat használjuk. Természetesen vésztartalék mindig lesz  a napköziben ezekből is.


Van-e lehetőség csak heti 2-3 napon, vagy fél napot járni a napközibe?
Természetesen igen. A térítési díj is változik az eltöltött napok és idő függvényében. Igény esetén akár csak délutánonként is fogadjuk a gyerekeket. A szülőkkel kötött megállapodásban minden esetben rögzítjük, hogy a gyerekek melyik napokon és mennyi időt fognak nálunk tölteni.

Csak alkalmanként, hetente 1-1 napot vagy még ritkábban szeretném elhelyezni a gyermekemet, van erre lehetőség?
Igyekszünk minden igényt kielégíteni, de mivel a férőhelyek száma korlátozott, és az ebédet is előre meg kell rendelnünk, ezért ebben az esetben előzetes egyeztetésre van szükség. 

Mit lehet tudni a játszóházas foglalkozásokról?
Ezekre többféle lehetőség van. A napközi nyitvatartási idejében szülő nélkül fogadunk gyerekeket a szabad férőhelyek függvényében 350Ft/30perc díjért. 


Mikor lehet ismerkedni, szétnézni?
Ismerkedésre előzetes egyeztetés után van lehetőség a napközi nyitvatartási idejében. 

Mekkora gyerekeket lehet hozni?
A Tappancs napközibe 1,5 éves kortól várjuk a gyerekeket, de van kisebb jelentkezőnk is. Két dolgot kérek csupán. 
1. A kismanó tudjon járni, az se baj, ha még a kezét kell fogni, de egész nap ölben hordozni, udvarra babakocsizni nincs lehetőségünk. 
2. Már nagyjából mindenféle ételt egyen a kisgyerek. Ha kell, összetörjük villával az ételt, etetünk vagy segítünk enni, de külön, pépes étel biztosítására, tápszerezésre nincs lehetőségünk.

2011. augusztus 28., vasárnap

Hívogató - játszóház, szakkör ...

Nem csak a Családi napközik indulnak, hanem hamarosan a játszóházas foglalkozások is. Sokat beszélgettünk a gyömrői anyukákkal és apukákkal, és próbáltuk kideríteni, milyen programokat látnának szívesen.
Hamar kiderült, ha valaki csak pár órára, vagy heti 1-2 délelőttre vagy délutánra szeretne felügyeletet a kisgyerekének, ez szinte megoldhatatlan Gyömrőn. Ezért a családi napközi mellett játszóházas felügyeletre is van lehetőség nálunk az üres helyeken. Csupán annyit kérünk, 1-2 nappal előbb egyeztessünk, tudjuk-e fogadni kicsiket. Délutáni időpontban lesz lehetőség szülővel együtt is játszani.
Sikeres volt augusztus 20-án a kézműves játszóházunk. Örültünk, hogy sokan többször is visszajöttek kisebbek és nagyobbak, fiuk és lányok egyaránt. Mikor arról beszéltünk, tervezünk egy kézműves szakkört, ahol sokféle technikát ki lehet próbálni Évi nénivel, gyerekek és szülők is megerősítettek minket, szívesen jönnének hozzánk.
Ugyanekkor láttuk, sajnos saját gyermekeinknél is tapasztaltuk, milyen rossz a gyerekek tartása. Kicsiknek megelőzésként, nagyobbaknak segítségként tartásjavító torna szerepel a terveink között.
Még szervezés alatt van, ezért nem tudjuk, milyen formában, de zenés foglalkozást is tervezünk. 
Ezekből a tervekből akkor lesz valóság, ha megfelelő számú jelentkező lesz. Ezért azt kérjük, ha érdeklődnek, jelentkezzenek minél hamarabb, vigyék hírünket, hozzanak magukkal szomszédot, barátot...
Áraink a résztvevők számától nagyban függnek, de igyekszünk mindenki számára elérhetővé tenni délutáni foglalkozásainkat. Hamarosan az időpontokat is meghirdetjük, az biztos hogy minden esetben 16 óra után lesznek a szakkörök. 

Bővebb információk hamarosan itt olvashatóak, vagy személyesen a Bagoly Tanodában a Kossuth F. u. 48-ban, valamint szeptember 3-án a Lecsó fesztiválon, ahol ismét kézműves foglalkozásokkal és játékokkal várjuk a gyerekeket. Lesz lehetőség  játszóházi és szakkörös belépőket is nyerni. Újdonságként a zárt sátrunk egy részét baba-mama sátorrá alakítjuk, ahol lesz lehetőség tisztába tenni, megszoptatni, megetetni a legkisebbeket, és természetesen megint várja a picurokat a játszószőnyeg is.




2011. május 31., kedd

Bemutatkozás - Orsi néni

 Sebesi Orsolya vagyok, a Tappancs Családi Napközi megálmodója és működtetője. 40 éves, 3 fiúgyermek (19, 17, 7 évesek) anyukája és 20 éve boldog feleség vagyok. Családommal 9 éve élünk Gyömrőn.
Mindennapjainkban elengedhetetlen egymás megbecsülése, a kölcsönös őszinteség. Életünkben fontos szerepe van a közös tevékenységeknek, ünnepeknek, családi beszélgetéseknek.
Gyermekeim nevelése során legfontosabbnak tartom a következetességet, a dicséretet és a biztatást, ésszerű határok között a gyerekek szabadságát. Elvem, az ember akkor tanul és ismeri meg a világot, ha minél több mindent kipróbál. Arra biztatom fiaimat, próbáljanak ki minél több féle tevékenységet, sportot, még ha néha kudarcot vallanak is (ez is az élet része sajnos). A mindennapokban, amibe csak lehet, bevonom Őket otthon és a ház körül. Kérdéseiket mindig próbálom a koruknak megfelelően, őszintén megválaszolni. Fiaim nem csak a szülői, de a testvéri segítségre is bátran számíthatnak minden helyzetben. Büszke vagyok rájuk, saját és férjem sikerének tekintem elért eredményeiket, a köztük kialakult szövetséget, ahogy egymást segítik a mindennapokban.
A Tappancs napközi életét is a következetességet betartva, a lehetőségeket kihasználva sok mindent kipróbálva, a szülők – gyerekek - nevelők kölcsönös bizalmára építve képzelem el.

2011. május 30., hétfő

Bemutatkozunk

Most döbbentem rá, eddig be se mutatkoztam. Persze vannak akik ismernek innen-onnan, de hát ők vannak kevesebben. Most, hogy már két kolléganőt is találtam magam mellé, hamarosan részletesen is bemutatkozunk, kik fognak vigyázni a manókra, míg anya és apa dolgozik.

2011. január 16., vasárnap

A családi napköziről

Mi is az a családi napközi?
                  Egy hely, ahol a gyerekek barátságos, családias környezetben lehetnek, amíg szüleik dolgoznak, vagy tanulnak.


Egy csoportban maximum 7 gyerek lehet 1,5 évestől 4 éves korig, 2 felnőtt felügyeletével. A kis létszám biztosítja, hogy minden gyerekre megfelelő figyelmet fordítsunk, az itt eltöltött idő családias hangulatban teljen.

Mindennapjainkat a heti és napirend alapján szervezzük, rugalmasan alkalmazkodva a gyerekek igényeihez, az adott helyzetekhez. Sokat gyurmázunk, rajzolunk, hogy ügyesedjenek a kis kezek. Minden nap mesélünk, énekelünk, mondókázunk, megmozgatjuk a tagjainkat. Az egészséges fejlődés feltétele a friss levegő, minket nem ijeszt meg a hűvösebb idő vagy a hó sem.

Napi négyszeri, egészséges étkezést biztosítunk, minden nap friss gyümölccsel, zöldséggel. Élelmiszer allergiás gyerekeknek is tudjuk biztosítani a számukra megfelelő étkezést.

Egyéni elbírálás alapján egészségi problémákkal küzdő vagy sérült gyereket is fogadunk.

Nálunk nem feltétel a szobatisztaság, a cumi vagy a rendszeresen szedett gyógyszer sem akadály.

A szülők igénye alapján lehet jönni a hét minden napján, vagy csak heti 2 vagy 3 napon, egész nap vagy csak délelőtt, igény esetén esetleg csak délután. A nyitvatartási időn kívül ha igény van rá, ügyeletet is biztosítunk.

A kis létszámú közösség előnye a gyorsabb beszoktatás, a kevesebb fertőzéses megbetegedés, a személyre szóló figyelem.