2011. szeptember 19., hétfő

Startra készen a Tappancs

Igen, végre eljött ez a nap is. Visszakerestem, majdnem napra pontosan 8 hónapja indult a blog, és emlékszem, pont egy éve a kisfiam és a dédikéje születésnapján (egy napon születtek) beszéltem először a családnak az ötletemről. És holnap tartjuk az első nyílt napot.
Kedvcsinálóként hoztam képeket. Még hiányzik egy-két apróság (díszítések, faliújság), de néhány nap és elkészülnek ezek is.












Tehát várunk mindenkit 19-én és 20-án ingyenes nyílt napunkon, ahol szülők és gyerekek együtt fedezhetik fel a Tappancsot.

2011. szeptember 14., szerda

Tappancs napközi Táncsics utca 95


Tudom, mutattam már képeket, de ez más. Sajnos az először kinézett helyen nem tudtuk megvalósítani a napközit. Aztán jött egy lehetőség, és ezen a helyen megvalósíthatjuk azt, amit hosszú hónapok óta tervezünk. A Táncsics szép hosszú utca, mi a Simon Mihály tér magasságában vagyunk. Mellettünk a "Zöldajtós", szemben a gyógyszertár. Nagy öreg sarokház, jelenleg még az előző bérlő (biztosító társaság) cégtáblája is kint van. Belül tágas, világos terek, szép környezet, nagy fedett terasz, árnyas udvar várja, hogy beköltözzünk. Szerettem volna sok képet hozni, de a fényképező gépem sztrájkba lépet. Így csak pár kép sikeredett csupán a szobákról, részben az előtérről. De ízelítőnek talán ennyi is megteszi. Holnap hozok újabb képeket.




Jövő héten hétfőn és kedden bárki megnézheti, milyen lett a Tappancs, nyílt napot tartunk 9-15 óráig.
A jövőben itt várjuk majd a 1,5 - 6 éves gyerekeket napközibe, játszóházba, és délutánonként itt lesznek a szakkörök is. Első alkalommal 28-án barkács szakkör Évi nénivel!

2011. szeptember 13., kedd

Nyílt nap a Tappancs-ban

Eljött végre ez a pillanat is. Megtaláltuk a végleges helyünket és csakazértis legyőztük Murphy-t (ármánykodásairól itt lehet olvasni) .



Nyílt napot tartunk a Tappancs Családi Napköziben szeptember 19-én és 20-án (hétfő, kedd) 9 órától 15 óráig Gyömrő, Táncsics u. 95-ben (a zöld ajtós pizzéria szomszédságában)
Sok szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne megismerkedni velünk. Meg lehet nézni, hova várjuk a gyerekeket. Meg lehet ismerkedni velünk, fel lehet tenni minden kérdést.
Mi gondoskodunk a jó hangulatról, innivalóról, kis harapnivalóról. Kérjük, mindenki hozzon váltócipőt magával.

2011. szeptember 12., hétfő

Nem tűntünk el

De nem ám, csak hirtelen annyi minden történt, hogy már nem maradt energiám ide is írni.
Nos a Tanoda szinte teljesen elkészült, Tündi tanító néni várja sok szeretettel a diákokat délutánonként. Az első napközisek már megérkeztek, lassan mi is belerázódunk a napi feladatokba.
A Tappancs napközi háza táján még mindig Murphy törvényei uralkodnak, valami mindig rosszul sül el. Épp ezért nem mesélnék most róla részletesen. Annyit azért elárulok, keményen dolgozunk, hamarosan indulunk Murphy mester ármánykodásai ellenére is.

Évi néni barkács szakköre is hamarosan indul. Pontosan 28-án szerdán délután 5 órakor. Októbertől a tornázni vágyó ovisokat is várjuk minden kedden, szintén délután 5 órakor. Helyszín és árak hamarosan.
És egy újdonság! Mi már most készülünk az őszi szünetre. November 2-5 között egész napos programokkal, háromszori étkezéssel várjuk az iskolásokat, nem csak a Bagoly Tanodásokat. A programok még szervezés alatt vannak, így részletekkel nem tudok szolgálni, de hamarosan olvasható lesz minden információ.

2011. szeptember 3., szombat

Lecsó fesztiválon voltunk

Meleg, por, tömeg, fenséges illatok, jókedv. Ez mai nap címszavakban.  Helyben sütött gofri, házi baracklekvár, maszatos gyerekek, madárka fújás, mindig célba érő babzsák, ajándék játszóház és szakkör belépő. Ez a tappancsosok mai napja címszavakban. Beszámolót majd később, de a képek már megnézhetők itt. :)