2012. június 11., hétfő

Ha szerda, akkor...

... természetesen kézműves szakkör. Legutóbb nagy örömünkre a szokásosnál többen gyűltünk össze, toldani kellett az asztalt, hogy mindenki elférjen. Év végi ajándék készült tanároknak és óvónéniknek. Ezt most nem mutatom meg, hiszen még nem adták át a gyerekek.






A foglalkozás második felében már a szünidő és a nyár jegyében egy egyszerű játékot készítettek a gyerekek, amivel gyorsan versenyt is rendeztek.














Természetesen a héten is lesz foglalkozás 13-án 16 órától. Valami különleges, kicsit több munkával járó dolgot fogunk készíteni, de legyen meglepetés, mi is lesz az.


Nyáron is lesznek kézműves foglalkozások, a tervek szerint a napközis tábor keretein belül, délelőttönként, de nem csak táborozóknak. A pontos időpontról és a részvétel lehetőségeiről itt lesznek az információk, illetve telefonon is lehet érdeklődni.

Szombat délutáni party

Néhányan megkerestek, hogy szülinapi, névnapi partyt szeretnének nálunk tartani óvodás, iskolás gyerekeknek. Természetesen nem mondtam nemet, és örülök, hogy megrendeztük az első bulikat.







Szombat délután 10-12 gyerkőccel 3 óra jókedv, játék,















kis kézműves foglalkozás, hogy mindenki valamilyen emléket vihessen haza,


















és persze az elmaradhatatlan köszöntés és tortázás.















A bulin rengeteg fénykép készül (volt, amikor 400-nál több), amiket válogatás után az ünnepelt egy CD-n kap meg. Örülök, hogy van, aki egy korábbi bulin vendégként olyan jól érezte magát, hogy ide hívta meg a barátait ünnepelni.

 




Természetesen mindenkinek szívesen szervezünk hasonló programot jó időben a teraszon és az udvaron, rossz időben bent rendezzük át a Bagoly tanodát. Ha valaki kedvet kap, telefonon keressen meg a részleteket megbeszélni.

2012. június 6., szerda

Napsütéses árak - decemberig!

Úgy döntöttünk, hogy a  "napsütéses árak" -at egész december végéig megtartjuk, így továbbra is kedvező árakkal várjuk a Tappancs napközibe a 1,5-5 éves gyerekeket. Testvéreknek további kedvezmény!
Ez mit jelent? 40.000Ft / hó étkezéssel együtt abban az esetben, ha a kicsi a hét minden napján egész nap nálunk van. Természetesen van lehetőség félnapos /12:30-ig/  ellátásra, illetve arra hogy csak a hét bizonyos napjain hozzák a gyerekeket, ebben az esetben ennek  megfelelően változik a díj.
Érdeklődni  hétköznap a 29/265-253 telefonon 8:30-16:30-ig, és a hét minden napján egész nap a 70/9-488-955 számon lehet.
Személyes találkozót is ezeken a számokon tudunk egyeztetni.

2012. június 3., vasárnap

Telefonszám változás

Megváltozott a mobil számom. Az új szám, melyen elérhető vagyok a hét minden napján, egész nap:

70/9-488-955

előfordulhat, hogy a gyerekek mellett nem tudom felvenni, kérem hagyjon üzenetet, vagy küldjön SMS-t és visszahívom.
Természetesen továbbra is elérhetőek vagyunk a 29/265-253 számon 8 és 17 óra között, illetve e-mail-ben is a tappancsana@gmail.com címen.

2012. június 2., szombat

Nyári tábor

Június 18-tól augusztus végéig tábor a bagoly tanodában sok játékkal, kézműves foglalkozásokkal, kirándulásokkal és jókedvvel.
Várjuk az óvodás és iskolás gyerekeket minden hétköznap reggel 7:30-tól 16:30-ig, igény esetén  ezen túl külön díj ellenében felügyeletet biztosítunk.
Várjuk a gyerekeket a szomszédos településekről is. Igény esetén a gyerekek szállítása megoldható, vagy várjuk és délután is kikísérjük a gyerekeket a buszhoz, vonathoz (a  távolsági járat előttünk áll meg, vagy a vasútállomásnál, ami az utca végén van).
A tábor díja 13.000Ft/hét, vagy ha valaki nem jön minden nap, akkor 2.900Ft/nap. Több heti részvétel esetén és testvéreknek kedvezmény! A díj tartalmazza a napi 3-szori étkezést, a programok költségét. Igény esetén ételallergiás gyerekek étkezését is biztosítjuk. Jelentkezni 20% előleg befizetésével lehet, mely összeget nem áll módunkban visszaadni.
Természetesen a legkisebbeket egész nyáron a megszokott napirenddel várja a Tappancs napközi.
Érdeklődni lehet a 70/9-488-955 vagy a 29/265-253 telefonszámon, vagy a tappancsana@gmail.com e-mail címen.