
...sem telnek eseménytelenül. Természetesen két dolog most a legfontosabb az életünkben. Kicsik és nagyok is készülnek már az ünnepekre, és a legnagyobbaknak közeleg a félév vége.
Hétvégén helyet adtunk egy gyerek ruha börzének, melynek a tervek szerint februárban lesz még folytatása.
Az ünnepi készülődés jegyében dalokat tanulunk, ünnepi meséket olvasunk, ünnepi díszbe öltöztetjük a napközit. A szakkörösök, a tanodások apró ajándékokat is készítenek. Készülődünk az ünnepi délutánunkra is. Ma a Tanodásokkal kisétáltunk a szemben lévő parkolóba, találkoztunk a Mikulással és krampuszaival.
Közeledik a félév vége, most még lehet hajrázni, akinek kell javítani, még van egy egész hónap, bár közben ott a téli szünet. Büszkén mondhatjuk, a rendszeres tanulásnak, az együttes munkánknak köszönhetően jó eredmények várhatók a régi tanodásainknál.
Remélem senki nem felejti, ha decemberben segítségre van szüksége, mi ezüst és bronz hétvégén is várjuk a gyerekeket , csupán egy előzetes telefont kérünk.
Emlékeztetőül, ebben az évben december 20-án vagyunk utoljára nyitva.