2012. március 30., péntek

Első - nyusziváró szakkör

Lelkes kis csapatunk gyűlt össze, nagycsoportos ovistól, ötödikes iskolásig. Virágdísz készült papírból és zsenília drótból, az alapja kiselejtezett CD lett.









A gyerekek ügyesen tekerték-sodorták a hóvirágot és barkát,








vagdosták a kis színes virágot.







Végül az egészet kis mohával díszítve az alapra ragasztottuk. A nagyok önállóan, a kisebbek segítséggel.













Úgy gondolom a kész művek bármelyik ünnepi asztalon megállják a helyüket.













A tervek szerint a tábor idején (ápr. 4-6) nem csak szerdán lehet kézműveskedni, aki ezeken a foglalkozásokon részt szeretne venni, kérem jelezze előre. Kedvcsinálóként megmutatom, mit fogunk még csinálni.












4-én 16 órától, utána minden szerdán 16:30-tól várunk minden érdeklődőt, alkotni vágyó kisebb és nagyobb gyereket.