Vasárnap mi is részt vettünk a városi rendezvényen.
Sokan látogatták meg a sátrunkat, köztük jó pár régi ismerős.
Hajtogattunk, ragasztottunk, alkottunk a gyerekekkel, akiknek a fantáziája határtalan, így nem született két egyforma figura.
Volt, aki csak színezni ült be hoznánk, a nagyobbakat rejtvényekkel vártuk,
az egészen piciket pedig esőtől, széltől, erős naptól védett játszósarokkal.
Sok anyuka örült a baba-mama sátornak, nagy volt a forgalom a pelenkázó környékén, többen pedig azért tértek be, hogy nyugodt helyen etethessék meg a csöppeket.
Aki nem jött ki, bánhatja, rengeteg játék várta a gyerekeket, ahol próbára tehették ügyességüket, erejüket, vagy épp logikájukat. A megszerzett tallérokat pedig ajándékra, nyalánkságra válthatták be. Az időjárás is velünk volt, egész addig nem esett, míg el nem indultunk hazafelé.