2012. szeptember 3., hétfő

Lecsófesztiválon voltunk

Meghívást kaptunk a rendezvényre, és mi örömmel  mentünk. Gyönyörű környezetben, a nádas árnyékában állítottuk fel sátrainkat.

Két hete csak gipsz formákat öntöttünk, kb 400db-ot, hogy legyen elegendő festegetni való a gyerekeknek. És nem lett elég. Még 4 óra sem volt, amikor elfogytak az állatkáink, gyümölcseink, zöldségeink.























A kisebbeket só-liszt gyurmával, a még kisebbeket pedig a hol esőtől, hol naptól védő sátorban játszószőnyeggel vártuk.


A kisbabás anyukák már tudják, nálunk védett helyen etethetik meg, vagy tehetik tisztába babáikat. Néha bizony várakozniuk is kellett, mert 2-3 anyuka is volt bent.


Ugyanígy néha várni kellett annak is, aki festegetni szeretett volna, mert kevésnek bizonyult a hely az asztal körül.











Sok régi ismerős látogatott meg minket, akiknek nagyon örültünk, és sok új gyerekkel és szüleikkel találkoztunk.










Akik kedvet éreznek hasonló és sok más kézműves ügyeskedéshez, azokat szeretettel várjuk szerda délutánonként szakkörünkön. A szakkörről részleteket hamarosan itt a blogon lehet olvasni.
 











Köszönjük a meghívást, ha lehetőséget kapunk, jövőre is szívesen megyünk.